A kolbász története
Kolbászt évezredek óta fogyasztunk, Magyarországon és az ókori keleten is. De mi is a kolbász története, honnan eredezteti a történetírás? Erre keressük a választ!
A kolbász története
Állatbélbe töltött, ízesített húsokról már több ezer évvel ezelőttről, a sumérok jegyzeteiből is maradtak feljegyzések, és napjainkig több nemzet konyhájában alapvető élelmiszerként tartják számon a háztáji állatok, leggyakrabban a sertés ilyen típusú feldolgozását.
A magyar „kolbász” szó az ótörök nyelvből eredeztethető, eredeti formája „qalbuz”, amely „harapást, falatot” jelent. Nyelvemlékeinkben már az 1300-as évek második felétől fellelhető különféle latin közegekben, de mai alakja sem sokkal újkeletűbb, 1407-ben már szójegyzékben olvasható, az 1865-ös magyar nyelv szótára pedig már egyértelműen magyar alakban, a magyar szókincs részeként közli. Nyelvemlékeinken túl irodalmi alkotások is szép számmal őrzik a kolbász hagyományát, így a Mátyás-mesék és a különféle receptes könyvek. Gazgadon kötődnek néphagyományaink is a kolbászkészítéshez, közülük a legismertebb az András naptól, január 6-tól a hó végéig tartó disznóölés (disznótor) ünnepe és a hozzá kötődő megannyi szokás.
Bár Európa-szerte a konyhaművészet elterjedt eleme a kolbász, az egyedi fűszerezés, a paprikás ízvilág, a hagyományos füstöléses tartósítás valódi hungarikummá emelhette az általunk fogyasztott disznótorost, amelyre valóban igaz a közmondás: „Ahány ház, annyi szokás.” Magyarországon is ismerünk csabai kolbászt, gyulai kolbászt, svéb stifoldert, de ezen belül is minden család máskép készíti a saját csabaiját, gyulaiját...
Kapcsolódó termékek
(18)
(20)